Az Otthon, 1994. május

 

Tisza fa - írások

Az Otthon   1994. május
Bódi Katalin:  Életfa

Szerencsére léteznek művészek, akiknek munkája nyomán a boldogság láthatóvá, kézzel-foghatóvá válik. Az egyéniségükben lévő harmónia különös kapcsolatot teremt környezetükkel, s elsősorban a természettel.
Tisza-Kalmár György festő- és iparművész kezében élővé válik a holtnak hitt fa. A megszokott, hétköznapi tárgyak – pl. ajtók, asztalok – elkészítése nem a funkció felől foglalkoztatja, hanem, hogy lelket leheljen az élettelenbe. A szürke mindennapok a mindennapok öröme váltja fel, ha valaki a lendületes, különleges osztású teraszajtón át látja a külvilágot, és meg-nyugtató biztonságot érez a tömör szobaajtó mögött.
Benkő René nyitotta szemem a művészi megfogalmazásra – mondja Tisza-Kalmár György – hozzá jártam szakkörre, magánúton igyekezett „látóvá” tenni. Anglia, Párizs nem hozta meg számomra a hozzá fűzött reményeket. Otthon lenni pedig csak saját hazájában tud az ember. Köveskálon találtam meg az alkotó munkához elengedhetetlen nyugalmat. Hangulata van,  szellemisége, amely akaratlanul hatalmába kerített. A festészetet – úgy érzem – valahol rossz vágányra vitték. Keresnem kellett egy másik műfajt, ahol megvalósíthatom magam: ez volt a fa! Találkoztam a beavatottak számára ismert jelenségekkel, természetgyógyászokkal, s magam is kerestem a megfejtését a művészetnek. Rájöttem, hogy ősidőktől kezdve létezik, s a lelkiség nagyon is kifejezhető.
A fával való kapcsolatom mégis egészen hétköznapi módon indult. Még annak idején – külföldön – nem találtam, aki a képeimet bekeretezze, így egész egyszerűen magam készítettem el ezeket. Majd hazajöttem, és köveskáli házam felújításához nem volt, aki a nyílás-zárókat – ízlésem szerint – „legyártsa”. Megálmodtam, lerajzoltam, s a fa engedelmeskedett.
A  tömör ajtókat a bútorok követték. A természet filozófiáját követtem. Ha építek egy házat, nem zárhatom ki a természetet, velük, fával, virággal együtt élve teljes az élet.